Miért érdemes a székhelyszolgáltató mellett dönteni?

A székhelyszolgáltatás nem más, mint a cégek személyi titkárnője. A székhelyszolgáltatás Kecskemét városában is elérhető és a lényege az, hogy az irodában dolgozók ellátják azokat az adminisztratív, postai feladatokat, melyet az iratok átvétele, tárolására és rendszerezésére fed le. A cég hivatalos levelezési címe a szerződés értelmében a székhelyszolgáltató címe lesz, és ezen címre érkezzenek a céges levelek. Ezt követően már itt folyik minden ügyintézés.

Minden cég számára kötelező ugyanis egy székhely kijelölése, ahol a hivatalos levelezéseiket intézik, és ahol ellenőrizhetőek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal számára. Viszont az szabadon választható minden cég számára, hogy hova jelenti be a székhelyét: lehet az saját ingatlan, bérelt iroda, vagy a székhelyszolgáltató.

Ezek közül az opciók közül az a legkedvezőbb a székhelyszolgáltatás, a következők miatt: egy lakásba bejelentett székhely esetében a magánszféra megsértése és az időhiány okozza a legtöbb kellemetlenséget, ugyanis ez esetben is a székhely címén kell fogadni a NAV-ot, mely jelen esetben saját otthonunk. A saját iroda fenntartása, melyhez személyzetre is szükség van, rengeteg plusz pénzbe kerül. Az idő és a pénz szempontjából is legkedvezőbb választás a székhelyszolgáltató.

Vállalkozóként azzal foglalkozzon, amihez igazán ért!

Azért kezd az ember vállalkozásba, mert azzal szeretne foglalkozni amit szeret, és amihez igazán ért. Viszont megkeserítheti a vállalkozók érdekét a sok háttérmunka, az adózással, könyveléssel, székhellyel járó számtalan probléma. Tegye le ezeket a terheket, a székhelyszolgáltatás, a számlázó programok és a könyvelők segítségével! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Dolgozz a legnagyobb üzletek egyikében!

Pénztáros diákmunka Szeged városában! Nem csak a nagyobb, de kisebb áruházak is szoktak hirdetni pozíciókat diákoknak, akik nappali vagy passzív hallgatói jogviszonyuk mellett szeretnének viszonylag egyszerűen elsajátítható munkákból álló diákmunkát vállalni. A pénztárosi és árufeltöltői feladatok könnyen elsajátíthatóak, és ráadásul bárhova mennél tovább (más üzletekbe), hasznos tapasztalatnak bizonyulnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mire vigyázzunk amikor székhelyszolgáltatóhoz megyünk?

A székhelyszolgáltatás hatalmas könnyebbséget tud adni az ügyfelei számára, hiszen a szerződésben álló feleket felmentjük a külön székhely bérlése alól, helyet biztosítva a hivatalos levélügyeiknek.

Azonban lehetnek hátulütői is az ilyen szolgáltatásoknak, melyekre jó odafigyelnünk, amikor székhelyszolgáltatót választunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A tárgyaló elrendezésről röviden

Az üzleti életben elengedhetetlen a tárgyalás, ez olyan dolog ami minden üzleti megállapodás első lépései közé tartozik. A vállalkozások egy részének van saját ingatlana akkor abban érdemes kialakítani egy tárgyalót, ha nincs saját ingatlan, vagy egyszerűen nincs lehetőség az ingatlanban kialakítani egy tárgyalót akkor lehet bérelni tárgyaló helyiséget. Egy kattintás ide a folytatáshoz….