Elsősorban a magyarországi tévéket nézik az erdélyi magyarok

Egy a médiafogyasztási szokásokról készített friss felmérés szerint elsősorban a magyarországi tévéket nézik az erdélyi magyarok.

A romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet ez év szeptemberében és októberében készített felmérését Kiss Tamás és Barna Gergő mutatta be hétfőn este Kolozsváron. Az erdélyi magyarságra reprezentatív mintán végzett felmérést egy hasonló, 2007-ben készített felmérés adataival is összevetették.
Kiss Tamás elmondta, míg 2007-ben az erdélyi magyarok preferenciáját a Duna Televízió vezette, jelenleg az RTL Klub az erdélyi magyarok legnézettebb programja. A jelenlegi nézettségi sorban a Duna tévé, a TV2 és a romániai Pro TV következik. A tájékozódás legfontosabb forrásának azonban az erdélyi magyarok is a román nyelven sugárzó Pro TV-t jelölték meg. Kiss Tamás elmondta: erőteljesen visszaesett a román közszolgálati televízió magyar adásainak a nézettsége.
A rádiózási szokások az autózási szokásokhoz igazodtak. Az erdélyi magyarok többsége autózás közben hallgat rádiót azokban az idősávokban, amikor munkába megy vagy munkából hazafelé tart. A felmérés azt jelzi, hogy előretörtek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók de közszolgálati magyar adásai is jól őrizték a pozíciójukat.
Barna Gergő elmondta: az elmúlt hét évben keveset csökkent az erdélyi magyar lapok olvasottsága, az írott sajtó piaca azonban rendkívül töredezett, a kínálatot jobbára a kis területen terjesztett helyi lapok jelentik. A mérés szerint a Háromszéknek, a Székely Hírmondónak és a szatmári Friss Újságnak van a legnépesebb olvasótábora. A hírportálok közül a Székelyhon a legolvasottabb, ezt a Maszol.ro és a Transindex követi.
A kutatás szerint az erdélyi magyarok többnyire magyar nyelvű médiát fogyasztanak, elsősorban azonban a rádiózás terén érzékelhető a román csatornák hallgatottságának az előretörése.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.