Vannak olyan cégek, aki nem szeretik az irodaházat, ezért inkább úgy gondolják, hogy egy lakást fognak kialakítani irodának. Vannak előnyei és hátrányai is az ilyen megoldásnak. Nézzük előbb az előnyeit, saját ízlésünk és igényeink szerint alakíthatjuk ki a belsőteret, nem kell alkalmazkodni az irodaház elvárásaihoz. Továbbá barátságosabb, otthonosabb környezet alakítható ki egy lakásban, mint egy kiadó irodában. A hátrányai az irodaházzal szemben, az, hogy nincs porta szolgálat, nincs takarító személyzet, ezekről magának a cégnek kell gondoskodni, míg a kiadó iroda esetén maga az irodaház üzemeltetője gondoskodik a korábban említett tevékenységekről. Egy kiadó iroda esetében sok mindenről nem kell gondoskodnunk, mert a szolgáltató gondoskodik az infrastruktúra kialakításáról, szemben a lakásból kialakított irodával, ahol magunknak kell megoldani az internetes hálózatot, a szerverpark kiépítését, a munkaállomások létrehozását. Érdemes a közlekedést is megvizsgálni a választott lakás körül, hogy mennyire könnyű megközelíteni azt. A lakásokhoz általában kevesebb parkoló jár, mint egy iroda esetében, ezért érdemes végig gondolni, hogy tényleg belevágjuk-e a fejszénket egy lakás átalakításába, vagy egy kész megoldásba költözünk be.