Féktelen zenehallgatás

Nemrég egy baráti beszélgetésben szóba került, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még ahhoz, hogy a kor emberei zenét hallhassanak, el kellett menniük egy koncertre, vagy esetleg a belváros utcáin volt lehetőségük egy-egy utcazenész játékát meghallgatni. Természetesen emellett még játszhattak ők maguk is, vagy a társasházakban, családokban akadhatott néhány muzsikus, de a mai kor lehetőségeihez képest mindenképpen korlátozva voltak. Jól szemléltetheti a különbséget, ha megpróbáljuk felidézni mikor láttunk utoljára az utcán olyan zenészt, vagy énekest, aki köré az emberek tömegei odagyűltek. Én személyesen nem tudnék ilyet felidézni a közelmúltból, pedig a múlt században néhány ilyen utcai tehetség valóságos kincsnek számíthatott.
Ma a farmerzsebünkből gyorsan kikapjuk a zsinóros, vagy vezeték nélküli fülhallgatót és gyakorlatilag eldöntjük, hogy a valaha rögzített összes zeneszám közül abban a pillanatban éppen melyiket van kedvünk meghallgatni. Ironikus, igaz? Ha végiggondoljuk elkezdődött a lemezjátszóval, jöttek a kazetták, a CD-k, az MP3 lejátszók, aztán az okostelefonok. Ma már a zsebünkben elfér a világ összes zenéje, mindössze havi néhány euróért. Elszoktunk például attól is, hogy milyen érzés, ha az autónk rádiójában nem az a szám jön, amit mi szerettünk volna.
Az elmúlt napokban vettem csak magamon is észre, hogy már nem is nagyon tudok úgy közlekedni, hogy a fülhallgató ne legyen a fülemben. Elidegenedtünk a csendtől. Függők lettünk a folyamatos ingerektől, hangoktól, zenétől.
Ennek megítélését persze mindenkire rábízom, én csak néhány tényállítást és személyes tapasztalatot szerettem volna megosztani, azzal a véleménnyel viszont egyet tudok érteni, hogy ahhoz csendre van szükség, hogy az ember saját magát is megismerhesse.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.